ÉRDEKES

A hűs fák árnyékában a hajóállomás felé sétálva, a Szigeti strand mellett végig a Balaton partvonalán terül el az Európa sétány. Kellemes kikapcsolódást nyújt a kihelyezett padokon vagy akár a füvön heverészve a Balaton ezer arcát figyelgetni. A horgászoknak is kedvelt helye a sétány vöröskővel kirakott parti részén a horgászás.

Európa sétány Európa sétány Európa sétány

A sétánytól nem messze a hajóállomás felé a Halász utca végén találjuk a Pelényi Gyula tervei alapján újjáépített közösségi házat, melyben a Honismereti Gyűjtemény és az állandó hely- és fürdőtörténeti kiállítás, valamint a Tóparti Galéria nyert elhelyezést.

Néhány méterre innen az 1992-ben díszburkolatot kapott, térré szélesedő Halász utca végén a település ez idáig egyetlen köztéri szobra - Raffai Béla szobrászművész "Békakirály" bronz ivókútja "csókolja" ivóvizével szájon a szomjúhozókat.

Az 1991-ben felújított kikötő felé fordulva a század elején épült impozáns - egykori kaszinó épületét pillantjuk meg. Falán Pattantyús József míves - a II. világháború idején a balatoni Kelén és Tünde hajókat a felrobbantás elől víz alá süllyesztők hősies tettére utaló - emlék reliefje látható. 2004 májusában az épület előtti tér díszburkolatot kapott.

Az új díszburkolat átadása Az egykori kaszinó és az új díszburkolat Emlék relief

A hajókikötő illetve a rózsakert melletti parkban az 1912-ben állított emlékoszlopon bronztábla sorait olvashatjuk: "A Balaton kultuszának fáradhatatlan révfülöpi úttörője, néhai Czigány Károly érdemei elismeréséül állította ezt a maradandó emlékjelet a Balatoni Szövetség.1912." Ugyanezen emlékművön került megörökítésre a település történetének fő eseményei (1970.VIII.20.) és a II. világháború révfülöpi áldozatainak emléke is /1992.X.23./

A II. világháború révfülöpi áldozatainak emléktáblája Ottawa emlékmű Ottawa emlékmű Révész szobor